Megválaszolt anonim eseteink




Tisztelt Doktornõ!
Már többször küldtem levelet Doktornõnek. Nálam tavaly tavasszal állapították meg, hogy HPV 31-es típusú vírusfertõzésem van és a cytológiám is P3-as volt.Idén januárban már a cytológiám P2 lett, de a HPV továbbra is fenn állt. Májusig szedtem gyógyszert, az orvosom azt mondta várjunk legalább 5 hónapot a gyógyszerszedés után és októberben menjek vissza. Csak cytológiára vett mintát Doktor úr, és a minta mellé odaírtam a papíromra, hogy hpv. De külön nem küldött most tipizásra mintát. Azt mondta, ha a hpv továbbra is fenn áll, akkor a cytológia a hpv gyanút úgyis kimutatná.
Múlthét pénteken tudtam meg, hogy az eredményem teljesen negatív, a hpv gyanú legkisebb jelét sem mutatta ki a vizsgálat.És gyakorlatilag sikerült legyõznöm a hpv-t. És így legközelebb 1 év múlva kell mennem az éves ellenõrzésemre:
Nagyon boldog vagyok, hogy végre megfelelõ az eredményem.
Köszönöm Doktor Nõnek, hogy biztatott a leveleivel.
Tisztelettel: Diana

2010-10-25

Kedves Diana!
Örülök, hogy meggyógyult!
Segítség lenne mások számára, ha többen megírnák így a történetüket, ahogy Ön. Biztos sokan merítenének erõt ebbõl.
Köszönöm.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Szeretném megkérdezni, hogy a kóros neoplastykus hámelváltozás, atypusos laphámsejtek , mit jelent ? Mellette ASC ez mit takar ?
HPV gyanúja is fennál.
Köszönettel: Remeteiné

2010-10-23

Lenti levelében találja válaszomat.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Szeretném megkérdezni, hogy a kóros neoplastykus hámelváltozás, atypusos laphámsejtek , mit jelent ? Mellette ASC ez mit takar ?
HPV gyanúja is fennál.
Köszönettel: Remeteiné

2010-10-23

Kedves Remeteiné!
ASC: Atípusos laphámsejteket jelent, mely egy gyulladás vagy HPV fertõzés következtében kialakuló sejtelváltozás (nem rák). Az ASC lehet ASC-US (ez az enyhébb) vagy ASC-H (súlyosabb forma).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Dokornõ !

40 éves vagyok, és ez év márciusában volt egy heveny hüvely gyulldásom ami 39 fokos lázzal járt és nagy mennyiségû genny is távozott . A nógyógyászom klion hüvely tabletát írt fel. Ezek után a menszeszem rendszertelenül 19-20 naponként jelentkezett, és a menszeszt 3-4 nappal megelõzõen barnás, szagtalan folyásom volt. Az orvos mondta ha 2-3 hónapon belül nem rendezõdik a problémám keresem fel. Júliusban ismét elmentem ekkor már cytológiát is vettek , aminek az eredménye: kóros neoplasztikus hámelváltozás, Atypusos mirigyhámsejtek AGC-NOS endocervicalis. A javaslat 3 hónap múlva ismétlés. Ekkor is kaptam klion hüvely kupot. A tüneteim elmultak a menszeszem is 26-27 napra jött meg,és a barna folyás is megszünt. Így az elõzõ cytológiai vizsgálatot követõen 7 hétre újból vettek cytológiát és hpv-re is vettek mintát. A cytológiai eredményem nem változott teljesen ugyanazt az eredményt adta mint az elõzõ mintavétel. A HPV eredményem - gyengén pozitív, tipús nem meghatározható. A kezelõ orvosom ezekután mûtétet javasol. próbáltam érdeklõdni, hogy az eredményeim pontosan mit is jelentenek de nem volt közlékeny annyit mondott , hogy ez még nem rák, de a szövettan után tud mondani biztosat. Most kétségbe esve kérdezem, hogy mekkora a baj és mindenféleképpen szükséges e most a mûtéti beavatkozás.
Tisztelettel várom vállaszát:
Tné Mónika

2010-10-22

Kedves Mónika!
A kora (40 év), az elõzményekben szereplõ vérzések és az AGC ( atípusos mirigyhámsejtek) eredmény miatt a HPV teszttõl függetlenül én is konizációs mûtétet javasolnék, méhüri mintavétellel.
Ez adná meg a biztos diagnózist, hogy minden rendben van-e. Ez még valóban nem rákot jelent, de tudni kell, hogy az elváltozás hol tart.
Amennyiben HPV pozitív (bár itt "gyengén pozitív" adatot írt errõl), akkor a szexális életükbe az óvszer be kell hogy "épüljön", mint védekezés. A mûtét után is, amíg nem lesz egy jó eredménye (HPV-negatív és citológia negatív). a A partnert javasolnám HPV-re, baktériumokra, és Trichomonasra tesztelni (õ pl kapott Klion kúrát, amikor Ön is?).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
A párom semmiféle gyógyszert nem kapott és az orvos nem is mondta, hogy Õt is kezelni kellene. Milyen szakrendelést kellene Neki felkeresni, hogy a megfelelõ kezelést illetve, a megfelelõ vizsgálatokat elvégezzék rajta.

Válaszát elõre is köszöni: Mónika
Kedves Mónika!
Itt a honlapon a HPV-Centrumok ablaknál a kék pöttyök jelzik a férfiak szûrését végzõ rendelõket. Ajánlom párjának valamelyiket felkeresni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt doktornõ!
22 éves nõ vagyok. Nálam 51-es 59-es Hpv-t állapítottak meg, a páromnál a 11-es típust. Már több mint fél éve együtt voltunk amikor szõrtelenítés után vettük észre nála, hogy genitális szemölcsei vannak. Ennek már több mint fél éve. A szemölcsi szépen gyógyulnak már csak egy pár darab van, mindjárt vége az immunerõsítõ kúrájának. Én sajnos nem szedhetem, mert veseproblémáim vannak. Nekem a nõgyógyászom mûtétet javasolt. Elkerülhetõ-e ez? Mik a kockázatai? Utána már nem lesz kimutatható a HPV-m? Óvszerrel védekezünk, de elõfordulhat-e, hogy immunisak vagyunk a másik típusaira és azokkal nem fertõzõdhetünk meg? Válaszát elõre is köszönöm. Tisztelettel: Enikõ

2010-10-20

Kedves Enikõ!
Mûtétet csak bizonyos citológai elváltozás mellett javaslunk. Ez az Ön esetében a HSIL. Használják az óvszert, barátjánál minden szemölcsöt el kell tüntetni (fagyasztással, lézerrel, égetéssel) + az Immunerõsítõ kezelés.
Ön lehet, hogy szedhetne valami egyéb immunerõsítõt, ami nem hat a vesére (gapefruit mag vagy Béres csepp).
Hogy nem egyformák a HPV típusok az Ön esetében, nem meglepõ. Sok párnál van ez így. Hosszú monogám kapcsolatokban szoktak megegyezni a típusok, de erre sincsenek még biztos adatok.
A nõk 20-24 életévükben 50%-ban HPV-fertõzöttek, de az immunrendszer 80-90%-ban 2 év alatt megszabadul tõle. Mi azokat szoktuk kezelni gyógyszeres immunerõsítõvel, akiknél van citológiai elváltozás és magas kockázatú HPV-fertõzés is kimutatható. Így a gyógyulást fél évre tudjuk csökkenteni (ez fõleg 1-2X HPV-fertõzés esetén lehetséges, 3, 4 típus esetén ez inkább 9-12 hónap). Ön is meggyógyulhat gyógyszerek nélkül, ha egészségesen él, és nem stresszeli magát a mindennapokban.
És mûtétet csak HSIL citológia esetén javasolunk.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves DR Nõ!
tavaly 27 évesen volt konizációm hpv 16 miatt persze elõtte p3-as cytológiával
az orvosom azóta 2-szer szûrt fél évente ajánlotta a szûrést mûtét után,most kb 2 hete volt a második p2 vagyok hála istennek mûtét óta nincs feltüntetve a hpv gyanú a leletemen mert telon szoktam kérdezni, de gondolom az orvosom mondaná,DR nõ érdemes lenne p2 cytológiától függetlenül hpv tesztet csináltatnom?? semmit nem mondott az orvosom, sõt most hogy megint jó let évente javasolta a szûrést
nem tudom ez igy lenne rendjén mit tegyek DR nõ kel-e még izgulnom???
válaszát köszönöm

2010-10-18

Kedves Érdeklõdõ!
Sajnos csak a HPV-teszt tudja kimutatni a HPV-fertõzés jelenlétét. a CITOLÓGIA CSAK A HPV ÁLATL OKOZOTT "BETEGSÉGET" LÁTJA.
30 éves kor alatt nagyon magas a HPV-infekciók száma és aránya, de ezek álatlában átmenetiek és gyógyulnak. Önnél viszont volt már egy konizáció. Tehát javaslom, hogy kérjen egy HPV-tesztet, hogy lássa, valóban gyógyult-e.
Másik. Ma már nem szerencsés P2 vagy P3 diganózisban beszélni. Inkább a normál, ASC-US, LSIL, ASC-H, HSIL, AGC rövidítéseket használjuk. Ezek informatívabbak egy orvos számára. Konizációt csak ASC-H vagy HSIL esetén javaslunk vagy ASC-US/LSIL és magas rizikójú HPV minimum 2 éves állandó kimutatása után.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!

27 éves lány vagyok, és 2,5 éve egy p3-as eredmény miatt lézeres konizációt végeztek rajtam. HPV tipizálásom sajnos a 16-os. A mûtétet követõen 10 hónapon át szinte folyamatosan nõgyógyászati panaszaim voltak, bakteriális- gombás fertõzések, melyekre összesen 6x kaptam tablettás ill egyéb antibiotikumos kezelést, melyektõl teljesen kikészültem mind fizikailag mind lelkileg. A candida szinte állandó volt nálam, és már sexuális érintkezés nélkül is visszafertõzõdtem… A mûtét után 3 havonta jártam szûrésre, P2-es eredményeket kaptam, és 6 havonta szedem azóta az immunerõsítõ tablettákat is. A mûtét óta a gáton néha apró kissé érzékeny berepedezések jelennek meg, ezzel sem tudok mit kezdeni, az orvosom nem mond rá semmit, saját ötletem révén neugranormont / phenilbutazont kenek rá ( kicsit jobb tõle ). Jelenleg új probléma is felmerült, az elmúlt 4 hónapban 5x volt felfázásom. A kérdésem a következõ lenne: lehet e összefüggés a HPV fertõzésem és az újonnan folyamatosan kialakuló felfázásom között?? Az urológus nõgyógyász véleményét is kérte, de ott azt mondták, egy kicsit „ gyengébb a hüvelyflórám”, és minimális gyulladásom is van – melyre helyi kezelést adtak rögtön – de nem valószínûsítik hogy innen eredne a probléma… ( hetente 1x gynoflort is használok a fenntartás végett, jelenleg nõgyógyászati panaszaim nincsenek, de mégis újra és újra kezdõdik minden ). Nagyon kétségbe vagyok esve, nem tudom már hova forduljak, és nem szeretnék újabb antibiotikum kúrát szedni hónapokig, többre már kimutatták hogy rezisztens is vagyok. Mit javasol, mit tegyek?
Köszönöm elõre is a segítségét és a válaszát!
Üdvözlettel: Brigi

2010-10-14

Kedves Brigi!
Ha budapesti, akkor kérem, keresse fel a www.korutiorvosicentrum.hu honlapon bõrgyógyász-venerológusokat (HPV-ügyben), és kérjen vizsgálati idõpontot Dr. Várkonyi Viktóriához vagy Dr. Tisza Tímeához. Õk abszolút korrektül megvizsgálják, megkeresik a baj okát és célzottan fognak kezelést is javasolni.
Hátha náluk vége szakad a Kálváriájának.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
Megvan a HPV eredmény: HPV DNS pozitív és magas kockázatú HPV tipusokat tartalmaz HPV genotípus: 35, 39.Cytológia eredménye: P2.
Mi a véleménye, a doktornõ a klinikán vitamínok szedését javasolta. 20 éves vagyok védõoltást Ön javasol-e.
Köszönöm Marika

2010-10-12

Kedves Marika!
Az Ön korosztályában minden 2. lány HPV-s. Ebben nincs semmmi különös.
Önöknél ez a fertõzsé jön-megy. Azért kell mégis szûrésre járni fél vagy 1 évente, hogy ha ezek a vírusok mégis elindítanak egy betegséget (rossz citológiát), akkor azt tudjuk figyelni és ha kell, akkor gyógyítani.
Viszont javaslom, hogy óvszerrel éljen nemi életet, mert innentõl kezdve Ön megfertõzheti a jövõbeni partnereit (addig, amíg nem lesz HPV-negatív. De a partnerek is lehetnek vírushordozók, azoktól is védje magát!).
Az oltás akkor ad maximális védelmet, ha HPV-negatív. Ezek a jelenlegi adatink róluk. A mostani fertõzését nem fogja meggyógyítani, de a jövõbeniektõl védhet. A 16, 18-as ellen, amik a legrosszindulatúbbak, így is ad védelmet.
Önnek kell eldöntenie, hogy mit szeretne, és, hogy van-e pénze rá.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves dr.úr dr. nõ !
Szeretném megkérdezni, hogy a nögyógyászati rákszûrés eredményem mit jelent !?
Kórokozók-HPV gyanúja, Kóros neoplastikus hámelváltozások, Laphámsejtek, Atypusos laphámsejtek (ASC).Ez az eredmény most a vizsgálat után jött, taly elõször nem kóros hámelváltozás, utána ugyanez, mint elõzõleg leírtam. A 3. vizsgálat viszont negatív volt. Most csak 3 hónapmúlva kell

2010-10-12

Kérjen egy HPV-tesztet (ingyenes ASC lelet esetén), hogy tudják, HPV okozza-e ezt az elváltozást, vagy sem. Ha magas rizikójú HPV-fertõzést mutatnak ki, akkor gyógyszeres terápia javasolt, és 6 hónap múlva kontroll (ASC-US esetén), ha alacsony rizikójút vagy NA típust azonosít a vizsgálat, akkor évenete elég járni szûrésre. De óvszer minden HPV-fertõzés esetén ajánlott, amíg HPV-negatív nem lesz.
Üdvözlettel: Dr. Rgaó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!A kérdésem a következõ lenne,4 hónapja voltam cytológián aminek a következõ az eredménye:Kenet értékelhetõse:Feldolgozott, de értékelhetõ,Zavaró mértékûvér,Zavaró mértékû lob.Kóros neoplasticus hámelváltozások laphámsejtek:Atypusos laphámsejtek(ASC),Nem meghatározható okból(ASC-US),Nem zárható ki HSIL(ASC-H)A kenet általános minõsítése:Kóros,neoplasticus hámelváltozás.Részletes vélemény: vegyes baktérium.Egyéb,nem neoplasticus elváltozások:Reaktív sejtelváltozásokkal járó,gyulladás(reparatio).Javaslat: ismétlés kezelés után lobellenes 3-6 hónap múlva.Az orvos megvizsgált csúnya méhszájsebet talált ami be volt gyulladva,a baktériumra antibiotikumot kaptam valamint klion-d hüvelykúpot,a kezelés lejárta után gynoflor hüvelykúpot kértem a hüvelyflóra helyre állítása miatt ugyanis elõtte hólyaghurut gyulladás miatt is szedtem antibiotikumot,így gondoltam hogy a hüvelyflóra meggyengült azért kapok el minden fertõzést,Azóta tünet mentes vagyok nincs nagyfokú hüvelyváladékom sem mint amikor volt, eltelt 4 hónap nem volt hólyaghurutom sem és gombám sem,úgy érzem hogy a baktériumot sikerült a szervezetbõl kiírtani,sok gyümölcsöt és vitamint fogyasztok ahhoz hogy meggyógyuljak,visszamentem a héten pontossan október 7-én az orvos ismét megvizsgált és azt mondta hogy a méhszájseb tovább terjedt,valamint megcsinálta a cytológiát és azt mondta ha ismét P3-as lesz mint korábban akkor mûteni kell. A következõk a kérdéseim: Mitõl terjedt tovább,mit jelent az eredmény,valamint a méhplasztika milyen mûtét fizetõs e vagy sem,milyen eljárással végzik,és a mûtét után lehet e gyerekem? És még annyit mondott az orvos ha jó az eredmény félév múlva kontroll,kérdezem én hogy annyi idõ alatt meg e gyógyulhat a méhszájseb,én használok rá homoktövismagolajat,ezenkívül van e olyan ami jó rá? elnézést kérek a sok kérdésért,de sajnoz az orvosomat hiába kérdeztem nem kaptam érthetõ és kiellégitõ választ. Köszönettel Mónika
2010-10-11

Kedves Mónika!
Várjuk meg a mostani eredményt (citológiát) és annak függvényében adnék tanácsot.
Ha újra ír, akkor ezt az 1. levelét is csatolja, hogy nyomon tudjam követni az eseményeket.
A korát is adja meg majd (hány éves).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Tisztel Doktornõ! 32 éves vagyok épp ma kaptam meg az eredmény amik a következõ
Kenet értékelhetõsége: Feldolgozott Értékelhetõ. Kenet általános minõsítése: Kóros,neoplasticus hámelváltozás. Vegyes baktérium. Kóros neoplasticus hámelváltozások laphámsejtek: Enyhe fokú intraepithelialis laphámlaesio(LSIL),CIN1.És P3as lett.A doktorúr egyértelmûen a mûtétet javasolta és én is így látom jónak,a kérdésem az lenne hogy ezek szerint rára utaló jelek vannak?.Köszönettel: Mónika,aki 10.11-én írt önnek és a válaszát elõre is köszönöm
Kedves Mónika!
CIN 1-et nem szoktunk mûteni. Fõleg, hogy még HPV-tesztje sem volt. Tehát nem tudjuk, hogy mi okozza a CIN1-et (magas, alacsony vagy nem besorolható (NA) HPV vagy csak maga a gyulladás?). A hüvelyflórája még mindig nincs rendben! Azt is rendezni illene.
A partnerét vizsgálták-e? Hiszen Önt hiába mûtik meg, ha a párjától visszafertõzõdik!
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
27 éves vagyok,április 2-án a Cytológiai eredményem P2 enyhe HPV gyanú,félév múlva vissza rendeltek,arra már lettek szemölcsök intim testrészen,az eredményem P4 lett!Novemberben fognak mûteni a szemölcsökkel és vesznek le szövettant!Az lenne a kérdésem:Ilyen rövid idõ alatt,hogyan tudott ekkorát változni P2-rõl P4-re?Mért nem írtak fel már valami gyógyszer,ha még csak gyanú volt?Keressek fel más orvost is?Mit tanácsol?
Köszönöm szépen a válaszát elõre is!
Üdvözlettel:Renáta

2010-10-08

Kedves Renáta?
P4 mellé milyen diagnózis volt még odaírva?
Kérem adja meg, mi volt a leleten!
A szemölcsöket mindenképp le kell venni, de az nem a P4-gyel van összefüggésben! A P a méhnyakról ad tájékoztatást, a szemölcsök pedig a külsõ intim régióban vannak, ahogy írja. A szemölcs erõteljesen fertõz. Addig mellõzze a szexuális életet, míg nem gyógyul meg (operáció után 2-3 hónapig, ha nem újul ki).
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna