Megválaszolt anonim eseteink




Tisztelt Doktornõ! Elõzõekben már én is írtam Önnek, mikor is jóhírként azt válaszolta, hogy a HPV-tõl meg lehet szabadulni. Ez mit jelent? Mert hogy a nõgyógyász azt mondta, hogy a vírus örök életemre ott lesz bennem, max. jó immunrendszerrel "be lehet zárni", hogy ne okozzon bajt. Jövõ héten kapom meg a rákszûrés eredményemet, eddig semmi problémám nem volt, a hüvelybemenet körül vannak apró kis "gumók", de az STD szerint ezek nem condylomák. A barátom ma kapta meg a HPV DNS negatív tesztjét. Másfél éve vagyunk együtt. Igaz, többnyire gumival védekeztünk, ami annyit jelent, hogy az aktus elején gumi nélkül, aztán a veszélyzónában már óvszerrel szeretkezünk. Örülök, hogy õ "megúszta", de vajon hogy lehet hogy nem kapta el?? Az STD-n vettek tõle is mintát, a húgycsõbõl, úgy tudom. Válaszát elõre is köszönöm és várom! Minden jót!
Kriszta

2011-05-03

Kedves Kriszta!
A HPV nem olyan, mint a herpesz. Valoszinuleg ezzel keverte a nogyogyasz a HPV-t. Ettol ugyanis meg lehet szabadulni. Szemolcs eseten ez maceras, hosszu ideig is tarthat.
De ha Onnek nincs condylomaja, es eddig nem volt a rakszuresevel sem gond, akkor miert irja, hogy orul, hogy a baratja ezt nem kapta el ontol? On mikor volt fertozott? A ferfiaknal nem a hugycsobol, hanem a penisztestrol, a makkrol, a makk koruli arokbol,a fityma alol es hugycso bejaratobol(!) vesszuk a mintat. A hugycsobol vett minta nem elegseges. A fiuk pedig a szajukban is hordozhatjak a virust, de csak dohanyos, tomeny alkoholt fogyaszto, rossz szajhigeniaval rendelkezok kapnak szajuregi rakot.
Elnezest, hogy most talan lelombozom, de ez az igazsag. Bar nem ertem az aggodalmat. Ha onnel szepek a leletek, akkor miert izgul?
Udvozlettel: Dr. Rago Zsuzsanna
Tisztelt Doktornõ! Nem lomboz le 🙂 A húgycsõ bejáratból vették, igen, rosszul fogalmaztam 🙂 a leletén valami kaparék...megnevezés van. Az én tesztem áprilisi, tehát elég friss, nyilván, hogy kitõl hogy kaphattam én el, az rejtély marad örökké. Bár nem is ez a fontos. Ha a mostani rákszûrésem is rendben lesz, és maradok az immunvigyázásnál, akkor lehetséges, hogy pár hónap múlva ismételt tesztem negatív lesz? Másfél éve vagyunk együtt, tehát az 1-2 év alatti leküzdés már eléggé a határon. Pláne, hogy valószínûleg nem õ tõle kaptam el. Tudom, ez 50-50%, bár mondhatni, én éltem lazább életet, nálam nagyon a rizikó faktor. Az aggodalmam pedig amiatt van, hogy kissé problémaforrás ez kettõnk között, és jó lenne "tõle megszabadulni".
Igazából nem kaptam kiterjedtebb tájékoztatást az orvosoktól a személyes találkozásoknál, ezért írogatok Önnek kétségbeesve 🙂 Interneten is mindenfelé mindenfélét lehet olvasni.
Olyat félve merek kérdezni, hogy lehet esetleg, hogy az én tesztemnél valami hiba történt és nincs is semmi bajom? 🙂 Nem Önökhöz került a mintám, hanem a (remélem nem gond, hogy leírom) Genoid laboratóriumba (mivel egy helyen vették a mintát a barátomé is).
Köszönöm elõre is türelmét!
Kriszta
Kedves Kriszta!
Lehet, hogy hiba tortent a tesztnel, van ilyen. Ezert kell kontrollra jarni.
Ha valoban volt HPV fertozese, az par honap alatt ritkan mulik el a noknel. Inkabb 1-2 ev. Persze ez fugg a tipustol is.
Javaslatom, hogy ha a citologiaja jo ( mar nem emlekszem mit irt regebben, es a tobb szaz levelbol nem is tudom elokeresni...) de van fertozese, akkor is eleg fel vagy egy evente kontrollra menni. Ha leirtak elvaltozast mar ( ASCUS vagy LSIL) es magas rizikoju HPV- t is kimutattak, akkor egy fel eves immunerosito tablettas kezeles ajanlott es ovszer.
Udvozlettel. Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!
2000-ben HPV 16 vírust tipizáltak nálam. A cytológiai ereményem elõrször P2 majd három hónap múlva P3 lett, mely következtében conisatios mûtétet hajtottak végre a méhnyakon. A mûtét után rendszeresen jártam a szûrésekre, minden eredményem teljesen negatív volt ezidáig. A legutolsó szûrésem eredménye P2 és HPV gyanú lett. Úgy tûnik azok közé az esetek közé tartozom, akiknél a conisatio nem hozta meg a gyógyulást. A nõgyógyászom a gyulladás kizárása érdekében kúpot írt fel, a cytológiát pedig 3 hónap múlva meg kell ismételni. Úgy gondolom, hogy a gyanú valószínûleg a HPV jelenlétét jelenti, és a következõ cytológiai vizsgálat ennek a beigazolására és beazonosítára is ki fog terjedni. A korábbi kórtöténetemet végignézve nem számítok semmi jóra. A P2-es eredmény önmagában még negatív eredmény, de tekintve hogy a 16-os típusú HPV vírus magas kockázatú, ezért könnyen P3-as eredményt idézhet elõ.
A kérdésem az lenne, hogy amennyiben beigazolódik a HPV jelenléte, milyen kezelésre van lehetõség, illetve a cytológiai eredmény rosszabbodása esetén szóba kerülhet-e egy újabb conisatio?
41 éves vagyok, felnõtt gyermekem van, gyermekvállalást már nem tervezek.
Válaszát elõre is köszönöm!

Szilvia

2011-05-03

Kedves Szilvia!
Ha ugyanaz a partnere 2000 ota, akkor az is lehet, hogy a konizacio jol sikerult, de a partneretol visszakapta a fertozest. Ugyanis ha onbenott volt a HPV 16, akkor 50-70%, hogy o is hordozoja volt ennek a virusnak. Es gondolom ot nem vizsgaltak, es ovszert sem hasznaltak. Ha kozben pedig uj partnere lett, akkor most nem is biztos, hogy a HPV16 lesz kimutathato. 11 ev nagy ido, barhonnan be lehet szerezni egy ujabb fertozest. De az is lehet, hogy a konizacio utan bent maradt egy keves virus, ami most aktivizalja magat. A HPVteszt majd kimutatja a tipust es akkor lehet szukiteni a fenti alternativakbol.
A lenyeg, hogy ASC-US vagy LSIL (P3) es kimutatott magas rizikoju HPV eseten nem konizalunk, csak, ha mar 2 eve nem gyogyul. Helyette egy fel eves immunerosito gyogyszert javaslunk es a partner vizsgalatat is. Ha csak NA vagy alacsony rizikoju HPV-je lesz, az nem jelent kockazatot rak szempontjabol, ezert az nem muteti indikacio.
Udvozlettel:Dr. Rago Zsuzsanna
Kedves Szilvia!
A citologiai eredmenynel tudni kell a pontos diagnozist. A P3 mar nem igazan nyujt informaciot. Tehat. ASC-US, LSIL, ASC-H, HSIL vagy AGC- rol beszelunk. Mas a kezeles a lelet szerint. Az is fontos, hogy kerje egy HPV tesztet. Azert mert HPV gyanut irtak le, meg nem jelent HPV fertozest!
A konizacio nem minden esetben szuksegszeru, es jo lenne tudni hozza a HPV tipusat is. A 16 valoban magas rizikoju, de nem okoz az sem mindenkinel bajt. Abbol is meg lehet gyogyulni mutet nelkul!
Irja meg, hogy mi lett a HPV teszt es az ujabb rakszurese eredmenye. Akkor tudok majd tovabbi terapias tanacsot adni.
Udvozlettel. Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

Pár héttel ezelõtt a barátom szólt nekem, hogy HPV-re gyanakszik, ugyanis a makk nyakánál volt egy genitalis szemölcs, ami már meglehetõsen nagy volt, úgymond kakastaréj formájú. Jó pár hónappal ezelõtt is ott volt már, de azt hittük csak bõrkeményedés. A bõrgyógyásznál beigazolódott, hogy ez tényleg HPV. Ecsetelõs gyógyszert kapott, amivel szépen el is múlt. Ezalatt az idõ alatt nem éltünk nemi életet, de a kezével kielégített.Közben én is elmentem nõgyógyászhoz, ahol rákszûrést csináltak, de az eredményt még nem tudom. Viszont az orvos azt mondta, hogy semmi jelét nem látja, hogy én is HPV-s lennék. Ezen a vizsgálaton kiderült, hogy hüvelygyulladásom is van, amire kaptam krémet és kúpot.Használatuk közben vettem észre, hogy rajtam is kijött valami a hüvelybemenetnél.(A barátomnak is felírt az orvos egy Batrafen hüvelykrémet a péniszre, de nem volt hajlandó használni.) Nem tudom, hogy eddig ott volt-e, de én csak akkor lettem rá figyelmes. Ezt a vizsgálatom után egy héttel vettem észre. Azóta nem voltam újra orvosnál. Viszont azóta már szeretkeztünk. Gondolom fenn áll a visszafertõzés veszélye, mind a HPV-nél, mind a hüvelygyulladásnál is...
Elsõ kérdésem az lenne, hogy ezt a HPV vírust, hogy lehetne 100%-osan "kiírtani" a szervezetbõl?
2.kérdésem: Tegyük fel, hogy a barátom nem feküdt le senkivel rajtam kívül és nem is került semmilyen intim kapcsolatba más lánnyal,ahogy én se más férfival. Hogyan máshogy kaphatta el ezt a HPV vírust? Elmondása szerint nagyon könnyen ellehet kapni bárhol...

ui.: 19 évem alatt a jelenlegi párom az elsõ, akivel már több mint 3 éve együtt vagyunk. Én hûséges típus vagyok, de a barátom nevében már nem merném ezt mondani.

Válaszát nagyon várom és elõre is köszönöm! (Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett)

Tisztelettel: Ancsa

2011-05-03

Kedves Ancsa!
A HPV-t foleg szexualis uton lehet elkapni. Bor-bor kontakttal is terjed ( fertozott kezu kezet fog egy ferfival, aki utana a peniszet pisileskor megfogja), de kell egy hamserules is a fertozeshez. Ezert a legvaloszinubb a szexualis egyuttletkor vagy akoruli fertozodes.
A virust ki lehet irtani, de nem egyszeru feladat. Pl a szexet addig erdemes kerulni, amig mindketten meg nem gyogyulnak. Ez azt jelenti, hogy a szemolcsoket eltavolitjak, a helyen gyogyul a bor, es sem ott, sem mashol ujabbak nem bujnak elo 2-3 honapig. Ha ez mindkettejuknel igy van, akkor lehet kezdeni ujra a nemi eletet. Ugyanis mondhatnek trukkos szexualis formakat vagy ovszert a vedekezesben, de sajnos ezek nem adnak 100%-os vedelmet.
Udvozlettel: Dr. Rago Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornõ!

HPV szûréssel kapcsolatban szeretném kérni véleményét, mivel eddig egymással ellentétes információkat tudtam csak szerezni róla. Ismereteim szerint (nõk esetén) nõgyógyászati mintavétel útján történik a vizsgálat. Viszont azt is olvastam, hogy szájüregben is elõfordulhat a HPV vírus, és egyben szájüregi rákot is tud okozni.
A kérdésem az lenne, hogy a nõgyógyászati mintavételes vizsgálattal csak a méhnyak környéki elõfordulás ismerhetõ meg, vagy a szervezetben bárhol jelenlévõ elõfordulás? Az elsõ esetben pedig az is, hogy van-e lehetõség külön szájüregi HPV szûrésre?

Válaszát elõre is nagyon köszönöm,

Üdvözlettel,
Kinga

2011-05-03

Kedves Kinga!
Mehnyakrol vett minta csak a mehnyaki fertozeseket mutatja ki.
Szajuregi szureseket vegeznek a HPV-Cenrtumok ablaknal talalhato Magyarorszag terkepen sargaval feltuntetett rendelok.
Udvozlettel: Dr. Rago Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!

Két hónapja kezdõdtek a tüneteim. Nemi tájékon viszketés. Gondoltam gomba, vettem rá gombaellenes krémet. Aztán kúpot. Nem lett jobb, sõt egyre erõsebb tüneteim lettek, bár semmi látható nem volt. Aztán üléskor már annyira kellemetlen volt, égett, csipkedett, csiklandozott, viszketett, sajnos nem is tudom egyértelmûen megfogalmazni az érzést, inkább az égett és a csípett a jó meghatározás, szóval muszáj volt már orvoshoz mennem. Az orvos azt mondta vizsgálat után, hogy 42 évesen már hormonális változások lehetnek, a hüvelyszárazság okozhat ilyen tüneteket.Ovestin krémet ajánlott.
AZ is csak elõször volt jó. A tünetek megint csak erõsödtek. Ujra orvoshoz mentem, aki megvizsgált, cytológiát vett, és gombaellenes krémet írt, bár nem egyértelmûsitette a gombafertõzést, azt mondta várjuk meg a cytológia eredményét.
Az eredmény P2 lett, és HPV gyanú, ezért Ismét mintát kellett venni, immár a HPV beazonosítására. Közben herpeszeim is lettek a számon több, az orromban, és ott is annyira fájt, visszamentem az orvoshoz, aki megerõsitette, hogy herpesz, ekkor herpesz elleni krémet írt.
Már van egy halom krémem, ami nem használt, két és fél hónap már igen nyugtalanító, hogy nincs javulás, sõt egyértelmû diagnózis sem. Vannak jobb napok, amikor valóban csökkennek a tüneteim, aztán megint kezdõdik elõlrõl, fáj, ég, mintha sav, vagy lúg marná. Az orvosom szerint a HPV okoz ilyen tüneteket, mivel amúgy is volt méhszájsebem is, most meg még begyulladt a méhszáj méginkább. Valóban okozhatja ezeket a tüneteimet a HPV?
Most már láthatóan vörös, gyulladt a hüvelyem. Már nagyon feszült és elkeseredett vagyok. Jobban leszek? Mi lesz az eredmény? Mi lesz a terápia? Vajon hányszor kell még orvoshoz mennem? Ez valóban ilyen nehézkes és hosszadalmas kell, hogy legyen? Mi van ilyen esetben a partnerrel? Nem kellett volna már az elején hüvelyváladék tenyésztést csináltatni? ilyen kérdések fogalmazódnak meg bennem. Kérem, írjon valami bíztatót, mert még egy hét, mire megint mennem kell az orvoshoz (akkor lesz kész a HPV) , addig a laikus itthon vívódik magában.
Elõre is köszönöm a válaszát!

Anna

2011-04-30

Kedves Anna!
A HPV nem okoz ilyen tuneteket, amirol ir.
A herpesz csak az ajkan es az orran volt vagy a huvelyeben is? Mert ez okozhatja ez a maro, ego, viszketo fajdalmat? De kitol kapta el? A partnerenek van herpesze? Van barmilyen tunete?
Ha budapesti, en javasolnek ket igen jo borgyogyaszt, akinek megmutathatna magat. Egy gond, hogy ok csak magarendeloben dolgoznak, nem OEP-finanszirozottan. Dr. Varkonyi Viktoria es Dr. tisza Timea rendel a koruti orvosi centrumban a Szent Istvan krt-on. Itt a HPV-Centrumok ablaknal, Budapestnel a kek potty jeloli oket.
Udvozlettel: Dr. Rago Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
A rákszûrésem P2 volt, de fel van tüntetve, hogy "egyéb:HPV". Semmi más. Se gomba, se baktérium. Ha csak egy kis gombás fetõzés, akkor miért nem azt írták, miért HPV-t?
Visszarendeltek, diagnózis: heveny hüvelygyulladás. Az orvos felírt Pimafucin hüvelykúpot, Doxycyclin kapszulát. Cytológia ismétlés 3 hónap múlva.
A következõ kérdéseim lennének.
1. Hpv fertõzött vagyok?
2. A barátom az elsõ férfi akivel szexuális kapcsolatom van. Tõle kaptam el, õ a vírushordozó?- mert úgy tudom, ez a betegség szexuális úton terjed.
3. Ki lehet írtani ezt a vírust a szervezetbõl,vagy ha elkaptam, örökre bennem lesz, én is tovább fertõzhetek?
4. A páromnak is el kell mennie orvoshoz? Nincs semmi panasza.
De nekem sem. Semmi folyás, semmi szemölcs!!!
Válaszát elõre is köszönöm
Tisztelettel: Kovács Gabriella

2011-04-30

Kedves Gabriella!
Az Elso szexualis partnertol sok mindent el lehet kapni, HPV-t, gombat, baketreialis, egyeb viralis vagy protozoon fertozest. Ehhez a partnernek nem kell tuneteket produkalnia.
Ha heveny gyulladast irtak le, akkor valoban kell egy gomba es baci ellenes kezeles (amit most kap). Ezutan en szoktam javasolni egy lactobacillust tartalmazo huvelykup kurat is egy hetig. Es ha panaszmentes, akkor elegseges, hogy 3 honap mulva menjen vissza egy kontroll szuresre. A HPV-t a fiatalok 50%-a hordozza, igy az sem kizart, hogy a vegen az is jelen lesz. De ezek tobbnyire atmeneti fertozesek, viszont tovabbadhatoak. Ezert kell odafigyelni ra, mert mar tudjuk, hogy a magas rizikojuak egyesekben idovel egy gyenge immunstatus mellett rakos elvaltozast indithatnak el. Ezert jarunk, mi nok szuresre, hogy ezeket idejeben eszrevegyek es kezeljek.
De meg lehet belole gyogyulni.
Szoval nem jo a tulzott aggodalom, mert nincs ra ok. A citologus, ha HPV fertozesre gyanus jeleket lat, akkor leirja. De ez csak akkor bizonyithato, ha a HPV-teszt ezt kimutatja a pontos tipusaval egyutt. Ugyanis az NA es alacsony rizikoju HPV nem okoz rakot. Es mi a magas rizikojuakra fokuszalunk mehnyakrak megelozes szempontjabol. No meg, ha szemolcs jelentkezik, akkor azt el kell tavolitani mimdenkepp, es gyogyulasig nem javasolt a szexualis egyuttlet.
Udvozlettel: dr. Rago Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Kedves Doktornõ!

A mai napon kaptuk meg a párom HPV-teszt eredményét, ami ismételten negatív lett.
Az elõzmények: Januárban már csináltattunk magánúton a Genoiddal egy tesztet, ami szintén negatív lett, csak akkor kiderült, hogy valószínûleg azért lehetett negatív, mert ondómintából lett kimutatva az eredmény, ami szakember tájékoztatása szerint nem megfelelõ. Korábbi leégetés után újra megjelent egy szemölcs (pénisztest feletti lágy rész ha jól fogalmazok), ezért fordultunk szakemberhez és így kaparékból nyert minta alapján kaptuk a mostani eredményt.
(Tudni kell még, hogy én korábban HPV fertõzött voltam, de sikeres conisatio után januárban a HPV tesztem teljesen negatív lett és a citológiám is tökéletes).
Kérdésem lenne, hogy ezek tudatában mi okozza/okozhatja a szemölcsö(ke)t? Negatív HPV teszttel élhetünk-e nemi életet vagy esetleg ki vagyunk téve a fertõzés veszélynek?

Válaszát elõre is köszönöm.

Detti

2011-04-29

Kedves Detti!
Ha nem a szemölcsrõl vagy annak helyérõl vették a mintát, akkor annak nem kell pozitívnak lennie. Ha a szemölcsrõl vett minta negatív, akkor valószínûleg nem HPV okozta kinövésrõl van szó. Persze ezt a szövettan kell, hogy megmondja, valóban mi is ez. Volt szövettan?
Ha ön negatív, az jó hír. De ez csak a méhnyaki negativitást jelenti. Ha nincsenek szemölcsei, az is jó hír, mert nem kapta el.
Tehát. Ha nincs egyikõjükön sem szemölcs már 3 hónapja, és a szemölcs helyérõl vett minta negatív, akkor hajrá! Lehet nyugodtan szexelni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztelt Doktornõ!
Korábban írtam már Önnek. A gyermekágyas vizsgálat során levett cyt. P4 es lett. Ezután küretet hajtottak végre, mely után a cyt. P3 mas eredményt mutatott. Konizációt végeztek (szövettan: 2mm daganat, melyet elvileg épben metszettek ki), amely után az eredményem háromszor P2 lett. A mûtét már lassan 1 éve volt. Viszont most a harmadik hónapja teljesen átváltozott a menstruációs ciklusom. Elõször ilyen rózsaszínes "vérzésem" van kb. 1 hétig, utána néhány nap szünet és utána ismét megjön, de akkor sem a normális vérzés. Kevesebb is illetve az állaga sem olyan, mint normális esetben. Aggódom, hogy ez újra rákot jelent? Még csak 22 éves vagyok... Tudna valamilyen tanácsot adni?
Köszönettel: Dóra

2011-04-28

Kedves Dóra!
Mi volt pontosan a szövettani diagnózisa? Ha leírná, ami a papírján szerepelt, akkor tudnék segíteni.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Kedves Dóra!
Sajnos szamitogep virus miatt csak most tudok valaszolni.
Remelem, hogy kivizsgaltak mar azota, hogy mitol van rendellenes verzese. De az is lehet, hogy terhes... Mindenesetre a verzesproblemak ennyi idosen hormonalis valtozasokat jelntenek leginkabb.
Udvozlettel. Dr. Ragó Zsuzsanna


Tisztel Doktornõ!Nekem a rákszûrésem P2,de mellé van írva hogy HPV yanú miatt meg kell ismételni.1 hónap alatt ez volt a 2. rákszûrés,mivel az elsõt nem tudták értékelni.Szeretném tudni hogy mit jelent.Még nincs gyermekem,de már nagyon szeretnénk a párommal.Mennyire folyásolja ez be hogy teherbe essek?Köszönettel:Anetta
2011-04-28

Kedves Anett!
Ha a P2 normál citológiát jelent, és nem volt HPV-teszt vizsgálata, akkor ez csak egy gyanú. Ezt okozhatja egy kis gombás fertõzés is, de az is lehet, hogy valóban van HPV fertõzése. Egyik sem befolyásolja a teherbeesést. Azt tudni kell viszont, hogy a magas rizikójú HPV fertõzés terhesség alatt elindíthat egy kóros folyamatot, viszont extrém ritkán vezet rákhoz. A terheseket emiatt inkább csak obszerváljuk, megfigyeljük, de nem avatkozunk be. A gyermekágy utáni kontroll határozza majd meg a teendõket.
Két minta vétel között viszont minimum 2 hónapot szoktunk javasolni, hogy szép, tiszta, értékelhetõ kenetet kapjunk.
Ha biztosat szeretne tudni, akkor 2 hónap múlva kérjen az ismételt citológiával egyidõben egy HPV-tesztet is (az P2 esetén 5.500 Ft-ba kerül, mert az OEP nem támogatja).
Ha a P2 mellett ASC-US vagy LSIL van feltüntetve és magas rizikójú HPV-je lesz, akkor elõbb egy gyógyszeres kezelést szoktunk ajánlani terhesség elõtt, bár még ez az lelet sem befolyásolja magát a teherbeesést. De ahogy említettem, mindez romolhat terhesség alatt.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna
Időpontfoglalás


Tisztelt Doktornõ!

29 éves vagyok, 10 éve rendszeresen évente rákszûrésen részt veszek. 12 hete szültem, a kötelezõ 6 hetes nõgyógyászati vizsgálaton a méhnyakrákszûrést is elvégezte az orvos. Eredményében a következõ eltérések miatt 6 hónap múlva ismételt vizsgálatot ajánlott. Az általános értékelésben hámsejtrendellenességet mutattak ki- laphám: LISL (enyhe) és a HPV gyanú. Tanácsát kérném, olvasva a levelek között, megelõzhetõ lenne-e valamilyen kezeléssel minden további probléma megjelenése, érdemes-e elmennem HPV-szûrésre, vagy HPV elleni oltás beadása az esetemben segíthetne-e, ha ugyan negatív eredményû lenne a HPV-szûrés?

Tanácsát és válaszát elõre is köszönöm, mély tisztelettel: Katalin

2011-04-28

Kedves Katalin!
A szoptatás alatt nem javasolunk semmilyen extra kezelést LSIL esetén. Szedje a szokásos vitaminjait (amit a terhesség alatt is) és javasolnám az óvszeres védekezést a 6 hónapos kontrollig. Ezzel lehet csökkenteni HPV ferõzés esetén a vírus ide-oda passzolgatását. A következõ vizsgálatkor viszont célszerû lenne a citológiával egyidõben egy HPV-tesztet is kérni.
Ha meglesznek majd ezek a leletei, akkor írja meg, és szívesen adok tanácsot akkor is.
Élvezze az anyaságot!
Üdvözlettel:
Dr. Ragó Zsuzsanna


Kedves Doktornõ!
P2 rákszûrésnél HPV fertõzésjeleit tüntették fel és jóindulatú sejtelváltozást állapítottak meg februárban.Vegyes baktériumflóra is volt a kenet eredményén, az orvosom azt mondta, nem kell kezelni... 3hete elmenten a HPV centrumba, ma kaptam eredményt, miszerint HPV DNS negatív..akkor mi okozhatta ezt a gyanut?Doktornõ megnyugodhatok, hogy nincs HPV-m?A páromat kell vizsgálni?
Hálás vagyok Önnek, nagyon hasznos ez az oldal, gyakorlatilag az egyetlen, ahol korrekt válszt kaphatunk...Válaszát köszönettel várom...Kincsõ

2011-03-22

Kedves Kincsõ!
Ha eltelt legalább 3-4 hét a rákszûrés és a HPV teszt között, akkor megnyugodhat. A negatív HPV teszt majdnem 100%-ban biztos, hogy nincs HPV-je. HPV gyanút okozhat kis gombás fertõzés is, ami magától gyógyulhat gyorsan.
Ha a két mintavétel között rövidebb idõ volt csak, akkor a hám a méhnyakon még nem "nõtt ki", ezért lehet fals negatív a teszt eredménye.
Ha az elõbbi igaz, akkor minden rendben, teendõ nincs senki részérõl (párának sem).
Ha az utóbbi, akkor 1 év múlva szokásos kontrollnál kérjen a citológia mellett egy HPV tesztet is (együtt).
Gondolom fiatal (30 körül vagy alatt), még lehet, hogy nem is él hosszútávú kapcsolatban, tehát az éves szûrés fontos.
Üdvözlettel: Dr. Ragó Zsuzsanna